Popcorn, a mozi főszereplője

Kényelmesen elhelyezkedsz a moziban, várod, hogy lemenjenek a reklámok és meghalld a film eleji ismerős taktusokat és végre vehess a popcornból, amit nagy önuralommal tartogattál a film kezdetéig, – bár sokan addigra már a dobozuk felét megették. Ismerős kép? Készíts be egy adag popcornt és utazz el velem történeti korokon és mozitermeken át, hogy megtudd, miért vált a pattogatott kukorica a mozi elválaszthatatlan részévé.

A fenti életkép valószínűleg sokaknak ismerős: a mozi és a popcorn ma már szinte teljesen összeolvadt a fejünkben. Pedig nem volt ám mindig így, hosszú út vezetett a popcorn illatú plázamozik koráig, ugyanakkor talán meglepő és banális oka volt annak, hogy miért pont a pattogatott kukorica terjedt el leginkább a mozikban. Ez a történet nem csak a filmekről szól, hanem arról is, hogyan lett egy egyszerű snackből kulturális reflex. Ha meg akarjuk érteni, vissza kell mennünk egészen a mozi és a popcorn kapcsolatának kezdetéig.

A popcorn megszületése

A kukorica pattogtatás, bármily’ meglepő is, nagyon régóta jelenlévő technológia. Az aztékok nemcsak ételként, hanem rituális célokra is használták, néha díszítésként, néha játékok kísérőjeként. A kukorica, ahogy mi ismerjük, a kolonizációval került Észak-Amerikába és hamar a mindennapok látványos és olcsó snackjévé vált.

A 19. századi amerikai háztartásokban már gyakorta előkerült, tűzhelyen pattogtatták és a család együtt csemegézett belőle az esti program részeként (talán épp a Moby Dicket olvasták fel közben). Mivel egy általánosan szerethető, egyszerű ropogtatnivaló, hamar megjelentek vásárokon, cirkuszokban a kézi pattogtatók, majd a gőzzel működő gépek, így a popcorn egy szórakozással egybekötött élményétel lett.

A pattogás hangja, a csodálatos illata, a friss ropogás, a kézben tarthatóság mind hozzájárult, hogy a popcorn ne csak rágcsa legyen, hanem élmény-indító jel – valami, ami bekapcsolja az agyban az „itt történni fog valami” érzést. Nem csoda, hogy mire a mozi megszületett, az amerikaiak már jól ismerték ezt az aranysárga csodát, ráadásul már összekapcsolták a szórakoztató élményekkel is.

A mozi útja a vásároktól a sötét termekig

Az első, 1895-ben bemutatott nyilvános mozgóképvetítés után gyorsan kiderült, hogy a vetítések jól működnek a közönség előtt, mondhatnám zabálja őket a nép, hogy aztán később mást zabáljon, de ne ugorjunk ennyire előre. Szóval a film (vagyis inkább snittek) vetítése népszerű és jövedelmező volt. Ennek okán a vetítések átköltöztek nagyobb tömegeket megmozgató helyszínekre; vásárokra, cirkuszokba, mutatványos sátrakba, varietékbe. Ezek többnyire félig nyitott terek, ideiglenes építmények és zajos, nyüzsgő környezetek voltak, ahol az étkezés, a nassolás, az ivás a program, élmény természetes velejárója volt már korábban is.

1905 után megjelentek a nickelodeonok (igen, erről kapta a nevét a gyerekcsatorna), nevük az 5 centes belépőről jött. Itt már fellelhető a mai mozi pár legalapvetőbb motívuma, például az elsötétített, zárt terek, ahol folyamatos volt a vetítés (főként rövidfilmek mentek egymás után), de azért ez még közel sem ugyanaz a mozi, amit mi ismerünk, sőt az épületek gyakran raktárként, üzlethelyiségként vagy egyéb átalakított termekként szolgáltattak helyszínt a nickelodeonoknak.

A hosszabb (értsd 30-90 perces) filmek megjelenésével változik a mozitermek struktúrája és a mozizás kultúrája. Kialakul a narratív film, egy vetítés egy filmet takar, és megjelennek az állandó ülések, sorok. Itt már kevésbé jellemző a zsivaj, mászkálás a vetítés alatt, megjelenik a mozis illem.

A popcorn, a mozi megmentője

A mozi lassan elszakadt a vásári zsibongástól, és egyre inkább a színház fegyelmezett világát idézte – az üzemeltetők pedig ekkor kezdték igazán rossz szemmel nézni a film alatti étkezést. A morzsa, a zaj és az illatok nem illettek a komolyan vett filmélményhez, a mozi rangjához. A cél az volt, hogy a közönség figyelme kizárólag a vászonra szegeződjön.

Csakhogy a 20. század első felében a mozik működtetése egyre költségesebb lett. A jegyárak alacsonyak maradtak, a termek fenntartása, a filmek jogdíjai és a személyzet viszont mind pénzbe kerültek. A helyzet különösen az 1929-es gazdasági világválság idején vált kritikussá: sok mozi a túlélésért küzdött, miközben a közönségnek kevesebb pénze maradt szórakozásra.

Ebben a szorult helyzetben az üzemeltetők kénytelenek voltak újragondolni az üzleti struktúrát és belátták, hogy az étkezés kiváló profit lehetőség. Ekkor lépett színre a méltán népszerű popcorn, ami a leglogikusabb választásnak bizonyult. Olcsó alapanyag, gyorsan és nagy mennyiségben elkészíthető, könnyen adagolható, nem laktat, cserébe szomjúságot okoz és ami talán a legfontosabb, hatalmas haszonnal értékesíthető.

A popcorn nemcsak eltűrhető kompromisszum lett, hanem tudatos döntés. Nem igényelt evőeszközt, nem maszatolt, és a pattogás hangja, az illata már a vetítés előtt jelezte: itt kezdődik az élmény. A mozik büféjében megjelenő popcorn rövid idő alatt bevételi pillérré vált – gyakran több pénzt hozott, mint maguk a jegyek.

Nagyjából ezidőtájt, a 30-as években alakult ki a mára megszokott koncessziós büfé, a ma is ismert kínálatával, vagyis megjelentek az üdítők, a cukorkák, a csokoládék és persze a sós, vajas, friss popcorn, aminek illata pavlovi reflexként működött. Az üzemeltetők pedig okosan titrálták az adagokat, hogy minél nagyobb haszonra tegyenek szert a fogyasztással. A kukorica sóssága (és félrenyelhetősege), az édességek cukortartalma fokozta a szomjúságot, úgyhogy lelkes filmrajongónk kénytelen volt italt is vásárolni.

A fantasztikus üzleti érzéknek köszönhetően történhetett meg, hogy a film alatti evés végül a mozi legfontosabb megmentőjévé vált. A popcorn nem pusztán beköltözött a moziba, hanem fokozatosan a moziélmény részévé nőtte ki magát – és ezzel elindult az a folyamat, amelynek hatását ma is érezzük, amikor a film kezdete előtt ösztönösen a kukoricához nyúlunk.

A megkésett európai népszerűség

Miközben az Egyesült Államokban a gazdasági világválság a mozikat is kíméletlen döntések elé állította, Európában a helyzet árnyaltabban alakult. A válság természetesen itt is éreztette hatását, de a mozik működése kevésbé függött egyetlen, minden mást felülíró bevételi forrástól. A filmvetítés nem kizárólag üzleti vállalkozásként, hanem kulturális programként is értelmeződött, ami másfajta működési logikát hozott magával.

Európában a mozi sokáig a színház, az opera és a kávéházi kultúra rokona maradt. A vetítés egy este része volt, nem feltétlenül annak csúcspontja. Elsősorban társas élmény, amihez az evés-ivás is kapcsolódott. A nassolás nem szorult be a nézőtérre, hanem a környező terekben kapott helyet.

Magyarországon is hasonlóképpen festett a helyzet; a mozik nem elszigetelt szórakoztató egységek voltak, hanem a városi élet szövetébe illeszkedtek. A mozitermekben nem ettek, maximum csókolóztak, viszont a vetítés előtt és/vagy után előszeretettel gyülekeztek a gyakran a mozival egybeépült kávéházban (lásd a mai napig működő Puskin vagy Uránia például). Több, úgynevezett mozipalota alakult (A Corvin mozi is így kezdte), az első ilyen intézmény a Royal Apollo, ami 1915-ben nyitotta meg kapuit a publikum előtt és az volt az érdekessége, hogy a vendégeket nemcsak vetítőterem várta, hanem kvázi ősplázaként funkcionált. Étterem és cukrászda mellett pálmakert, posta, bank és fodrászat is várta a vendégeket.

Mivel inkább kávéházakba, cukrászdákba vagy éttermekbe jártak a mozizók és a vetítés alatt nem fogyasztottak semmit, nem alakult ki az a reflex, hogy a film automatikusan nassolással járjon együtt. Európában nem volt akkora gazdasági nyomás, amely rákényszerítette volna a mozikat arra, hogy újradefiniálják a film és az evés kapcsolatát. Persze a pattogatott kukoricát a vén kontinensen is fogyasztották, de ez nem kapcsolódott össze a moziélménnyel  – egy ideig.

Szinte unikális (hungarikális) jelenség, mint a hazánkban működő Toldi mozi hibriditása, ami nappaltól estig kávézóval egybekötött mozi, délutántól fokozatosan kicserélődik a társaság és megjelennek a sörözni, bulizni vágyó fiatalok, ilyenkor a mozi kávézó része átalakul, de a popcorn még éjjel is frissen készül.

Nachos – az ésszerűtlen, de sikeres betolakodó

A  popcorn győzelme nem jelentette azt, hogy a mozi nassolnivalóinak története itt véget ért volna. Nemcsak a termek mérete vált nagyobbá és idővel sok mozi költözött be plázákba, hanem a büfés kínálat is fokozatosan bővült.

Új szereplők is megjelentek a finomságok palettáján, köztük a 90-es években a mozis pályafutását megkezdő nachos is, amely bár sosem vált olyan ikonikus szimbólummá, mint a popcorn, mégis stabil helyet vívott ki magának a mozis büfék pultján.

A nachos első pillantásra minden, ami nem ideális mozis étel. Hangos, maszatol, erős szaga van, és figyelmet követel. Mégis ott van a pulton, sokszor közvetlenül a popcorn mellett, és stabil része lett a kínálatnak. Ez a látszólagos ellentmondás jól mutatja, mennyit változott a mozi szerepe az elmúlt évtizedekben.

A házimozik kora

Mire a televíziók széles körben elterjedtek a háztartásokban, addigra a popcorn már túl volt a világhódításon, sőt, már (főként) amerikai fejekben teljesen összekapcsolódott a filmezéssel. Mivel az otthoni kukorica pattogtatás szokása régebbre nyúlik vissza a mozgókép megjelenésénél, adta magát a dolog, hogy ezúttal már nem csupán egy beszélgetős snackként élvezzék az aranyló falatokat, hanem összekapcsolják a tévézéssel.

Mindeközben a natúr pattogatni való kukorica mellett megjelentek a piacon a serpenyős (pl a ma már csak külföldről importálható Jiffy POP) és később a mikrós verziók is. És az elmúlt pár évtizedben többféle ízű variáns (édeset és sósat egyaránt) jelent meg az üzletek polcain.

Ez a folyamat az okostévék és streaming szolgáltatások megjelenésével csak felerősödött. A kínálat végtelen lett (lehetett orrvérzésig darálni a sorozatokat, filmmaratont tartani). Mára a filmekhez még akkor is a popcornt választjuk, ha nem vetítőteremben megy a műsor.

A kínálat ráadásul nemcsak a mozgóképek mennyiségében nőtt, hanem a kukorica ízeiben is. A vajas és a klasszikus sós változatok mellett már korábban is megjelentek a karamellás és a csokis ízesítés, de újabb úttörők is megjelentek, mint a baconos-sajtos verzió. A bolti termékek viszont még változatosabb ízeket kínálnak: létezik csilis, szarvasgombás, wasabis fűszerezés. Hovatovább a lista elég hosszú, de a legbizarrab talán az epres és az uborkás változat. 

Végszó

A popcorn tehát így vált a hétköznapi nasik és vásári finomságok középszerűségéből a mozik főszereplőjévé. Egy üzleti döntésből lett kulturális reflex, amit ma már kérdés nélkül elfogadunk. Lehet nélküle filmet nézni, persze. Csak épp valami hiányozna.

Ne maradj le a további izgalmas gasztro kalandozásokról és iratkozz fel a hírlevélre.