Mindennapi kenyerünket – Mit evett valójában Jézus?

Azt hihetnénk, hogy Jézus csak boron és kenyéren élt. És ez majdnem igaz is. De azért árnyaltabb és izgalmasabb a kép, hiszen az ő korának étkezését sok minden meghatározta.

---

Ahol Jézus élt – egy poros világ mindennapjai

„Verejtékes munkával eszed kenyeredet…”
— 1Mózes 3:19

Képzelj el egy poros, napsütötte vidéket a Közel-Keleten, ahol az utak keskenyek, a házak egyszerű kőépületek, és a levegőben olíva és frissen sült kenyér illata keveredik. Ez nem egy egzotikus nyaralás helyszíne, hanem az a világ, ahol Jézus Krisztus élt és tanított – a mai Izrael és Palesztina területén, a mediterrán térség keleti peremén.

Galilea és Júdea területén járunk Jézus életében, egy mediterrán területen, ahol meleg van és szárazság az év legnagyobb részében. A mezőgazdaság viszonylag kevés terményre korlátozódik, az állattenyésztés is viszonylag mérsékelt, a halászat viszont jól működik. A legtöbb ember szerény körülmények között tengeti életét és azt eszi, ami éppen van.

De a helyzetet nehezíti az is, hogy a vallás is erősen rányomta bélyegét a táplálkozási szokásokra. A zsidó törvények szerint tiltott volt a sertéshús, a vér, bizonyos tengeri állatok fogyasztása és a hús és tej keveredése.

Az alapélelmiszerek „szentháromsága”

„A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.”
— Máté 6:11

A szegényebb réteg számára (ahogy ma is), a kenyér jelentette a fő energiaforrást, ami már akkor is búzából készült, de leginkább csak a gazdagabb réteg engedhette meg magának. Az egyszerűbb emberek, mint Jézus, árpából készített változatot evett. A földrajzi adottságok miatt emellett mindig kéznél volt egy kis olívaolaj. Víz helyett gyakran bort fogyasztottak, hiszen az tisztább volt.

További szénhidrátforrás gyanánt magasabb kalóriatartalmű zöldségeket, hüvelyeseket evett a kor embere leggyakrabban, például lencsét, csicseriborsót, gyakran egytálételként összefőzve egy kis fokhagymával, hagymával, káposztafélékkel.

Az olyan gyümölcsök, mint a térségben elterjedt füge, datolya, gránátalma, szőlő, esetenként alma és körte, mind energiát adtak, ezen felül cukor híján szuper édesítőként működtek, akár szárítva (pl. utazáskor nagyon jól jött) vagy frissen, akár préselve. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis mit édesítettek, amikor nem voltak a mai értelemben vett sütemények? Nos, azért előfordult, hogy édes lepényt sütöttek, amit akár gyümölcsökkel, olykor mézzel ízesítettek, de mézet csorgattak lepényre is. Tartósításhoz is remekül szuperált, gyömölcsöket eltevésénél.

Húsok ritkábban kerültek terítékre, akkor is inkább bárány, kecske, esetenként marha és vad madarak. A fő fehérjeforrást a halak jelentették.

„Van-e valami ennivalótok? Adtak neki egy darab sült halat.”
– Lukács 24:41–42

A fenti idézet a feltámadás utáni étkezésre vonatkozik és bizony érthető is, mert a hal, különösen Galileában a Genezáreti-tó miatt jelentős élelem volt. Frissen sütve és szárítva is fogyasztották, leginkább tilápia- és pontyféléket, néha harcsát, de az nem mindig volt kóser.

Nem mondhatnánk, hogy rengeteg tejteméket ettek, de juh- és kecsketejet felhasználtak sajtkészítésre is. Kissé érleletlen, sós, enyhén túrós-darabos állagú volt, olyasmi, mint a feta manapság, de abból nem a krémes, hanem a savanykás fajta.

Az ételekben inkább a természetes ízek domináltak, de szolidan fűszereztek is, sóval, köménnyel, korianderrel, kaporral, mustármaggal és ecetet is alkalmaztak savanyításhoz.

Egy nap Jézus asztalán

„Ő pedig fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy a sokaságnak kiossza.” – Máté 14:19

Valószínűleg Jézus maga is főzött, szabadtűzön sütött. Az étkezés akkoriban sokkal inkább volt közösségi élmény, mint manapság, Jézus pedig kifejezetten szerette megosztani, amilye van. A Biblia szerint az ételt sokszor szimbólumnak is tekintette, ezeken keresztül mondott példabeszédeket.

És hogy nézehetett ki Jézus napi menüje? A játék kedvéért képzeljük el, hogy mi került az asztalára, amit megosztott a híveivel, barátaival. Amit félig elheveredve, kézzel ettek egy tálból.

Reggeli: Lapos kenyér olívaolajjal, friss/szárított füge, hígított bor vagy víz

Tízórai: Lencse- vagy csicseriborsópüré, uborka, póréhagyma, datolya, szőlő

Ebéd: Főtt vagy sült hal, főtt zöldségek (lencse, bab, hagyma, póréhagyma), lapos kenyér, olívaolaj, só

Uzsonna: Füge, datolya, szárított szőlő, hígított bor vagy víz

Vacsora: Sült vagy főtt bárány, főtt hüvelyesek (lencse, bab), friss saláta (uborka, hagyma, olívaolaj, ecet), lapos kenyér, bor hígítva

Így készülhetett: lencse egytálétel

Egyszerű, sűrű hüvelyes étel, ami a mindennapok alapja lehetett.

Hozzávalók:

• lencse
• hagyma
• olívaolaj
• só, kömény

Elkészítés:

1. Olívaolajon hagymát pirítunk.
2. Hozzáadjuk a lencsét.
3. Felöntjük vízzel.
4. Lassan, sűrűre főzzük.

Valószínűleg sűrűbb és kevésbé fűszerezett volt, mint a mai változatok.

A hírhedt utolsó vacsora

„Vegyétek, egyétek, ez az én testem.”
— Máté 26:26

Az utolsó vacsorája Pészah idejére esett, ami az egyiptomi rabszolgaságból való felszabadulás ünnepe. Minden étel szimbolikus jelentést hordozott: kenyér = test, bor = vér (jaj és így kijön a testvér). Az egész étkezés egy rituális szertartás volt inkább, semmint evés. Minden meghatározott sorrendben történt, imákkal. A fő fogás gyakran bárány volt kovásztalan kenyérrel, borral és keserű füvekkel.

Isten fia egész életében szerény, visszafogott és szegény volt, ami az étkezésében is megnyilvánult. De érdekes belegondolni, hogyha ma élne, talán falafelt enne egy helyi büfében.

Ha szeretnél naprakész lenni az ehhez hasonló témákban, akkor iratkozz fel a hírlevélre